2014 Szeptember 3-án, az Országházban megrendezett ünnepségen, átadták az idei Magyar Termék Nagydíj elismeréseket.

2014-ben hatvanhat termék és szolgáltatás kapta meg a díjat, valamint nyolc nívódíj, és tíz különdíj került kiosztásra.
Nagy örömünkre, a Pénzjegynyomda Zrt. idén is a díjazottak között van.

Seuso-kincsek hazahozatala bélyegblokk

seusoalkalmi_belyeg

2014-ben cégünk a Magyar Postával közösen indult az elismerésért, melyet a „Seuso-kincsek hazahozatala” bélyegblokk bemutatásával érdemelt ki. A bélyegblokk kiadásának apropója a Seuso-kincs – mely egy római kori, szokatlanul nagy ezüsttartalmú dísztárgy együttes – hét darabjának 2014. márciusában történt hazaszállítása volt.  A bélyegblokk elkészítésénél a fő technológiai kihívást az egyes bélyegrészletek domborítása jelentette, melyet egy 3D-s megoldással sikerült megvalósítanunk.

Az elismerést tanúsító trófeát és díszoklevelet a Pénzjegynyomda Zrt. képviseletében Fehérné Dr. Csehkis Ágnes vehette át ünnepélyes keretek között Dr. Mengyi Roland úrtól, az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának alelnökétől.

A díjazottak teljes névsoráért és több információért kattintson ide: